Nemzet(i) vezetőnk a KDNP-vel való egyeztetés után a mai napon a Fidelitas vezetőivel és tagjaival tárgyalt. Mondott érdekes és kevésbé érdekes dolgokat: ezek közül szemezgetek néhányat, különös tekintettel az oktatási rendszer kérdésében elhangzottakra.

Orbán, beszédét a Fidelitas történelmi szerepével kezdte, példákat állítva a megjelentek elé, hogy a Fidelitasból messzire lehet jutni, lásd Rogán Antal, vagy Cser-Palkovics András pályáját. „A Fidelitas kis akarattal, bátorsággal a következő két évben annyit mehetne előre, olyan befolyásra tehetne szert és olyan eredményeket érhetne el, amennyit - normális történelmi időkben -  tíz-tizenöt év alatt sem biztos, hogy tudna” – mondta Orbán. A feladat adott: a Fidelitas vezetőinek, tagjainak két évük van, hogy közelebb kerüljenek Simicska Lajos, vagy Nyerges Zsolt köreihez – akkor biztosan meglesz a „befolyás” és nem maradnak el az „eredmények” sem.

Az oktatási rendszerrel kapcsolatban sokat beszélt a miniszterelnök, frissen végzett egyetemi hallgatóként, illetve tanulmányaimat folytatva jelenleg is az oktatási rendszer tagjaként érdeklődve olvastam a ma elhangzottakat. A kormányfő a Fidelitas tagjai előtt sem cáfolta önmagát: a „dakota” jellegű frázisokba („a kocsi megelőzi a lovat”) ágyazott populista szólamok egyszerre értelmezhetetlenek és vérlázítóak. Részletezem, hogy mire is gondolok. Az oktatási rendszerrel kapcsolatban a kormány forradalmat vív, de „ellenforradalmi kísérletek” zajlanak, bár Orbán szerint ez normális: „ha van forradalom, akkor van ellenforradalom is”. Habár teljesen zavaros ez az ellenforradalmi hasonlat, azért engedtessék meg értelmeznem: a (fülke)forradalom kormánya pont ugyanolyan gátlástalan és durva módon „verte le” az oktatási ellenforradalmat, mint a történelmi példából merített rendszer emberei. Olyan országban, olyan rendszerben, amelyben az oktatási törvény kidolgozásánál, meghozásánál az ellenzéknek és az oktatási szervezeteknek (de még a koalíciós partnernek is!) véleménye nem ér semmit, ellenforradalomról beszélni nem csak zavaros, de súlyosan képmutató is. 

A kormányfő szerint az oktatási rendszert át kell alakítani. (Tegyük gyorsan hozzá: a jogállami rendszer átalakítása után ez már jóval egyszerűbb feladat.) Hogy milyen módon, és miért, arra néhány konkrétumot említenék az elhangzottakból. Orbán szerint a diploma ma nem ér semmit, mert a friss diplomások nem rendelkeznek olyan tudással, amilyent a munkáltatók elvárnak. Már a felvetéssel sem értek egyet, de a kormány megoldási javaslata sem mutatja a pozitív változtatást. Egyes szakok megnyirbálásából, az állami férőhelyek drasztikus csökkentéséből, a tanári óraszámok emeléséből, az elbocsátásokból, nem vagyok biztos abban, hogy a biztosabb tudás és a magasabb arányú elhelyezkedés következik. A nap egyik csúcspontja, a kijelentés, mely szerint: „a tandíj ellensége vagyok.” Ezt inkább nem kommentálnám. Azt viszont annál inkább, hogy Orbán szerint a megoldás a helyzetre, egy 30(!) éves lejáratú hitel (diákhitel), amelyből a felsőoktatás hallgatója tudja magának finanszírozni az egyetemista éveket. Lehet, hogy én vagyok a bolond, de a kormányfő egy részről folyamatosan a „nagytőke”, a bankrendszer ellen beszél (ami hitelez), másrészről a hitelcsapdába esettek megsegítéséről, most pedig harminc éves lejáratú hitelfelvételt emleget. Most, akkor hogy is van ez? Továbbá: „a melós fiatalokkal törődni kell.” Könnyfakasztó mondat, a probléma csak az, hogy az iskolalátogatási kötelezettség leszállítása 16 évre nem biztos, hogy a törődést, sokkal inkább az elbutítást segíti elő.

A végszó legyen ez a gyöngyszem: „öt-hat év múlva nagy tömegben jönnek majd vissza Magyarországra azok a fiatalok, akik korábban külföldre mentek pénzt keresni (…).

Ezt azért megnézném…