Szerzőtársaimnak megígértem a blog elindulása előtt, hogy nem szeretnék a Jobbikkal foglalkozni, csak kivételes esetekben. A párt esetében ugyanis teljesen mindegy, hogy pozitív vagy negatív a kritika, a lényeg, hogy szóljanak róluk a hírek. Most mégis a Jobbikkal kapcsolatban fogok írni: a Szegedi Csanád féle „ügy” egyszerre kabaré és gyalázat.

Visszafelé haladok az eseményekkel, ugyanis friss hír, hogy Szegedi kilép a Jobbikból, de megtartja az Európai Uniós mandátumát. Ez olyan tipikus, szót sem érdemlő politikusi hozzáállás (nyilván semmi köze a havi közel 8000 EURO- s fizetéshez…) lenne, ha a Jobbik nem beszélne folyamatosan „politikusbűnözésről” az ilyen esetekkel kapcsolatban. Gondoljunk csak Bokros Lajosra, aki MDF-esként került az Európai Parlamentbe, majd a párttal való szakítás után függetlenként maradt ott. Hozzáteszem, azért Szegedi nem említhető egy lapon Bokrossal, csupán a hasonlóság kedvéért írtam le. Azt persze a döntést hozó Jobbik elnökség is hangsúlyozta, hogy a mandátum visszaadását nem a származás, hanem a korrumpálhatóság indokolta.  Maga a tény, hogy „ügy” lehetett egy ilyen eset, a mandátum elvétele, majd Szegedi részéről a kilépés, de az EP-s tagság megtartása: na, ez kabaré.

Ugyanakkor ne felejtsünk el egy fontos dolgot, amit a Jobbik próbál elsumákolni, hogy a hivatalos verzió szerint: elnökségük szerint nem Szegedi származása a probléma, hanem, hogy ezt próbálta titkolni. Az elképesztő az egészben ez: egy európai államban, egy elvileg demokratikus rendszerben, egy közel 20 %-os pártban az számít, hogy egy vezető zsidó származása ne derüljön ki – ez több mint botrányos. Ez a Jobbik igazi szegénységi bizonyítványa. Az írás témáját nem szeretném azzal elterelni, hogy zsákszámnyi idézetet hozzak elő a Jobbik vezető politikusaitól és képviselőitől, amely kijelentések az antiszemitizmusukat bizonyítanák – nyilván aki követi a Jobbik ténykedését és megnyilvánulásait, az látja Vona, Szegedire vonatkozó mondataiban a cinizmust és a hiteltelenséget. Illetve nem szeretnék azzal sem előhozakodni, hogy a vallási, etnikai megkülönböztetés milyen letűnt korokra és rendszerekre volt jellemző, hogy az európai keretek között fel sem merülhetne a politikában a származás kérdése. Ebben az ügyben viszont – minden máztól eltekintve – Szegedinek titkolnia kellett (vagy legalábbis ő úgy érezte jónak) a zsidó származását; innentől kezdve ez nem kabaré. Hanem gyalázat.

S ez utóbbi sokkal súlyosabb.