Legalábbis nem gondolták (már akkor sem) komolyan, amit mondtak:
A Fidesz álláspontja szerint a felsőoktatásba való bejutáshoz válogató tényezőnek a diákok ambíciója, szorgalma, tanulása kell, hogy legyen. A szocialisták válogatási elve – az általuk bevezetett tandíj óta – a szülők, a család gazdagsága, pénztárcájuk vastagsága. A Fidesz olyan felsőoktatási rendszert szeretne, ahova a fiatalok tudásuk, tehetségük, szorgalmuk alapján kerülhetnek be, és nem a szüleik pénztárcája miatt.
Szijjártó Péter 2008. január 31.
Még 2012-ben is ( 2012. február 12.) így nyilatkozott Szijjártó:
A tandíj bevezetése egy szociális érzéketlenségre mutató intézkedés, hiszen a szegény rétegek előtt abszolút elzárja a kitörés lehetőségét. A Fidesz számára a tandíj igazságtalan és elfogadhatatlan.
További 2008-as idézetek prominens személyektől:
A tudás Magyarországon legyen minden magyar ember közös ügye. Ezért a tandíj mindannyiunk ellensége, nem csak azoké, akiket személy szerint is sújt.
Orbán Viktor 2008. február 17.
A tandíj bevezetése ugyanis azt jelenti, hogy a diákok tehetsége és tudása helyett a szülők pénztárcájának vastagsága fogja eldönteni, hogy ki mehet egyetemre, főiskolára.
Cser-Palkovics András 2008. február 22.
Akkor a voksolás előtt mindenkinek ingyenes első diplomát ígértek, aztán pedig bevezették a tandíjat (...) nem tisztességes dolog, hogy valamit a választási győzelem érdekében minden fórumon tagadnak, azután a korábbi ígéretet elfeledve a hatalom birtokában megvalósítják.
Pokorni Zoltán 2008. február 27.
Lám, négy évvel a 2008-as hasonló "szavalataik" után Pokorni Zoltánnak igaza lett, de szerintem ő sem gondolta, hogy az a párt, akit ilyen vádakkal ostorozott valójában nem az MSZP lesz, hanem a saját pártja.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.