Régóta motoszkál a fejemben ez a gondolatmenet, és gondoltam, megosztom veletek:
A jelenlegi gazdasági helyzetben kellőképp meg kell fontolnia mind a falusi, mind a városi képviselőtestületeknek, hogy a különböző helyi rendezvényekre (falunap, majális stb.) milyen fellépőket hívjanak el, és természetesen milyen fellépési díjakat tudnak kifizetni a fellépőknek.
Terjed az a szokás Magyarországon, hogy falunapokra stand up előadókat hívnak, ugyanakkor egy-egy ilyen fellépti díj sok esetben száz-kétszázezer Ft-ba is kerülhet, amit természetesen a kisebb települések nem tudnak erre a célra elkülöníteni.
Ezen településeknek szeretnék alternatívát ajánlani, akik szeretnének stand up előadót hívni, és olcsón is megúsznák az egészet.
A képlet egészen egyszerű: El kell hívni Matolcsy György nemzetpukkasztó/nemzetnevettető minisztert a rendezvényre … ő ingyen eljön, és garantált a szórakozás, a jókedv.
Elég csak a hódmezőváráshelyi „műsorára” gondolunk … hetek óta azon nevet az ország.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.12.07. 14:53:52
deha_szerkeszto1 2012.12.15. 22:53:52
Üdv (gaius.baltar vagyok, létre hoztam a kommentelés hibájának megoldásáig egy alternatív nick nevet)
A cikk itt nem arról szólt, hogy megállapítsuk, hogy matolcsy egy tragikomédia, Viktátor által a népnek beadott gumicsont, hanem az, hogyha már nem eltakarítható a pozíciójáról, akkor legalább "hasznosítsuk", ha már az adófizetők pénzéből parolázik.