Néhány nappal ezelőtt, az IMF-fel való tárgyalások kezdete előtt történt egy másik „roppant fontos” esemény (tárgyalás) is: a kormánykoalíció két pártja között. Néhány gondolatot hozzáfűznék a látszatkoalíció látszattárgyalásához.
Az időpont eladhatósági szempontból a legkiválóbb: egy nappal az IMF tárgyalások kezdete előtt ültek össze, hogy továbbra is a kölcsönös támogatásukról biztosítsák egymást. Magyarán egy olyan tárgyalássorozat előtt, amely az ország közeljövőjét nagyban befolyásolhatja, ők – jobb dolguk nem lévén – egymásnak (leginkább Orbán a KDNP-nek) hajbókoltak. Komolyan kérdezem: van még valaki ebben az országban, aki elhiszi, hogy két pártból áll a koalíció és, hogy mindkettőnek egyforma jogai vannak? Vagy ahogy a miniszterelnök fogalmaz: „(…) ketten lógnak a falon, össze vannak kötve, és az egyik élete a másikén múlik (…)”. Megható…
Az orbáni mély tartalmú filozofikus gondolatokon túl („nincs olyan rossz, amelyet ne lehetne jóvátenni, nincs olyan mély gödör, amelyből ne lehetne kimászni”) azért egy-két figyelemreméltóbb gondolat is elhangzott. Semjén Zsolt kéri a kormányfőt, hogy a „kabinet ne engedjen a pénzügyi világ nyomásának”, illetve örömét fejezte ki, hogy bevezették a családi adózást és a „honosítással megvalósult a nemzet közjogi egyesítése.”
Akkor sorrendben: nem tudom, hogy Semjén mit ért a pénzügyi világ nyomásán (valószínűleg ő sem érti, ezért nem fejtette ki), de ha az IMF-fel való kapcsolatokra gondolt, akkor teljesült a kérése. A kabinet valóban nem engedett, egészen egy napig. A családi adózás rendben van, viszont óriási a képmutatás: a bankadót, telefonadót, tranzakciós adót, stb., a frakciójuk ugyanúgy megszavazta, mint a nagy testvér, mit gondol Semjén úr, azokat ki fogja fizetni, ha nem a családok? A nemzeti közjogi egyesítéssel kapcsolatban pedig elég, ha az RMDSZ ötletére gondolunk, mely szerint a külhoni magyaroknak egy Magyarországon bejegyzett pártot alapítanak, hogy arra tudják adni a voksukat 2014-ben, mindemellett az erdélyi magyarok budapesti gyarmatosításról beszélnek. A közjogi egyesítés tényleg fantasztikusan sikerült.
A nap csúcspontja pedig aznap esti Hír TV-s Rájátszás című műsorban ért, ahol Harrach Péter beszélt a koalíciós tárgyaláson elhangzottakról. Habár nevezett televízióban az objektivitás „veszélye” nem áll fenn, azért a Harrach-interjúból csipegetnék kicsit. Elhangzott egy állítás, amely nem hagy nyugodni, mely szerint az elmúlt két évben voltak súrlódások a két párt között. Harrach itt valami elképesztő dagályosságba kezd válaszként, a két párt nézetkülönbségeit vizsgálva. Ez ismét a semjéni képmutatás kiteljesedése: ha van nézetkülönbség, azt a parlamentben kiválóan lehet jelezni. Nem kell szavazni, vagy nem arra kell, amit a Fidesz mond. Én valahogy mégsem emlékszem az elmúlt két évből olyanra, hogy a KDNP (ezzel akár az önállóságát is mutatva) ellenszegült volna a hatalom akaratának. Nem szeretném Harrach minden szavát elemezni, egy dolog azonban még akad. Harrach ugyanis egyik legfőbb KDNP-s sikernek az egyházügyi törvény elfogadását tartja. A lehető legjobb példával állt elő: ha valaki nem emlékezne a nevezetes egyházügyi törvény elfogadására, jelzem, hogy a – valóban – a KDNP által kidolgozott törvénytervezetet a szavazás napján a Fidesz több, lényeges helyen megváltoztatta, majd zárószavazás előtti módosító indítványként benyújtotta, megszavaztatta. Így az eredetihez képest egy teljesen más törvényt fogadtak el – ha erre Harrach büszke, lelke rajta.
A találkozó legfőbb üzenete az volt Orbán Viktor szerint, hogy „bevált a KDNP és a Fidesz között kötött bajtársi szövetség”. A Fidesz részéről mindenképpen. Más pártot nemigen látok a látszatkoalícióban.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.